Az idei évben ezt a versenyt vártam a legjobban. Na jó, valószínűleg Rakacát, az ELTE-s Geo-Bio gólyatáboros emlékek miatt Bódvarákóról, de akkor nem volt túl jó idő, és ezt lehetett előre tudni, és hát akár tetszik akár nem, számomra a megfelelő időjárás alapvetően határozza meg egy verseny hangulatát. Miután nem éremért és helyezésért megyek, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy egy verseny ünnep legyen és élmény, hogy jól érezzem magam.

Szóval Rakacán – szívemnek oly kedves helyszínen – végül a sors nem ajándékozott meg jó idővel, ezért nagyon vártam már egy olyan Spartan hétvégét, ahol minden összeáll! Jelentem sikerült. Ahogy előre látni lehetett jó idő várt minket a versenyen és ez a pálya azt is megmutatta, hogy dagonya nélkül is lehet versenyt rendezni.

(Muszáj egy kis kitérőt tennem, én már csak ez a méltatlankodós fajta vagyok… Szóval hogy lehet az, hogy itthon nagyjából az ocr versenyek szervezői azt hiszik, hogy attól lesz jó egy verseny, hogy miután hazamentél jobban jársz, ha a mosógép helyett egyből inkább a komposztálóra dobod a ruháidat? Magyarul minél nagyobb a dagonya, annál jobb? Van erre verseny, Brutálfutásnak hívják, ott kiélheti mindenki az ilyen vágyait. Ettől nem lesz sem nehezebb, sem élményekkel telibb a verseny. Szoktam még azt a gagyi dumát hallani, hogy ettől kilépsz a komfortzónádból! Elárulom, ettől nem! Aki egy ocr versenyre benevez, az már akkor kilép a komfortzónájából, amikor megnyomja a regisztráció gombot.)

Na, most, hogy leírtam, hogy mi NEM volt ezen a hétvégén, már azt is leírhatom, hogy utoljára Spartanon, Törökmezőn éreztem ennyire jól magam. Akkor 10k trail volt, és az pedig volt most is, csak éjszakai kivitelben.

Éjszakai Trail 10k

Imádtam minden pillanatát, nagyon hangulatos volt, és fergeteges, hogy október második felében, este ennyire jó idő volt. Nem vagyok valami túl jó futó, így a sima futóversenyeken nem mindig érzem magam túl magabiztosan, de a pálya domborzata még a tapasztalt futóknak is okozott kihívást bőven. Azt írtam imádtam minden pillanatát, de lehet, hogy hazudtam, mert amikor olyan 8 km körül a nem tudom hányadik emelkedőn kellett ismét felfelé mászni, akkor azt lehet, hogy nem imádtam… Szó se róla, nehéz volt a terep, a folyamatosan le-föl haladás egy pillanatra sem hagyta, hogy a pulzus visszaálljon.

Itt érkeztünk el az első meglepetésemhez. Hegynek fölfelé amikor még a jó futók is a térdüket markolászták, nem kevés embert sikerült megelőznöm. Pedig nekem az állóképességem nem túl acélos. A megfejtés valami olyasmi lehet, hogy augusztus óta crossfitezem, ahol eléggé magas az intenzitás, így a pulzusom rendszerint az egekben van. Mondhatnám, hogy az anaerob állóképességem fejlődik ezáltal inkább. Alapból ez nem biztos, hogy jó, mert amíg az alap állóképességem (aerob) nem igazán jó, addig azt kellene fejleszteni, és majd azután az anaerobot ráépítve. Most viszont ennek vettem jó hasznát, mert a folyamatos nagyon magas pulzus megszokott volt, és nem fulladtam ki. Meglepő, hogy a verseny végén mennyire nem voltam kidőlve ahhoz képest amennyire szoktam. Azt hiszem, hogy a crossfit sokat segített most (is) nekem.

A folyamatos szintemelkedések arra is jók voltak, hogy a mezőny nem tudott teljesen szétszakadozni, azaz ha gyorsan, ha lassan haladtál, mindig voltak körülötted emberek. Ez jó volt, mert hát valljuk be, egyedül futni a vaksötétben egy erdőben, azért nem olyan jó buli (még egy spartanosnak sem). A terep sem volt könnyű, a talaj kifejezetten, szinte mindig figyelni kellett a lábad elé hova lépsz, így nem csak testben, de fejben is kimerítő volt a koncentráció miatt.

A frissítéseket is másképpen oldottam meg, mint eddig.  Korábban akkor fogyasztottam zselét amikor elfáradtam, most ezt nem vártam meg. Szigorúan 45 percenként vettem be a zselét bő vízzel (nagyon fontos, mert különben nem szívódik fel). Így az energiaraktárak nem ürültek le teljesen, mindig szinten volt tartva, és hát ez egészen újszerű élményt hozott. Ott ahol korábban már sétáltam volna, ott most még gyorsítani is tudtam.

Összefoglalva, számomra ez a verseny óriási élmény volt.

Szombaton pihenő nap következett, de hogy ne engedjük el teljesen az életérzést nem maradhatott el a látogatás a versenyközpontban amolyan lelki felkészüléssel a másnapi super versenyre. Mivel szenvedélyes túrázó is vagyok, kihasználtam a lehetőséget, és egy 6 km-es geogo-s túrát is megtettem Pécsen, ami egy gyönyörű helyszínen haladt. Pécs nagyszerű hely, megéri rendszeresen visszatérni ide!

Super

Szuper volt! Bár szombat éjszaka esett és tartottunk tőle, hogy másnap ramaty állapotban lesz a pálya, reggel aztán az idő ismét nagyon kisegített minket, így nagy energialökettel indultam a rajtnál. Amit a trail-nél írtam azt nagyjából itt is el lehetne mondani. Rakacához képest ég és föld volt ez a verseny, erőben, lendületben, gyorsaságban. 5 hibám lett, ebből 3-ról tudtam előre, kettő viszont bosszantó. A slack line, balance, olympos bekalkulált veszteség, viszont a beater és a twister nagyon felidegesített. A twisternél jó hülye voltam, hogy nem vettem le a kesztyűt, ott nagyjából csak azon múlt. Nagyon érződik mind a crossfit edzés, mind a szabadtéri kondiparkos edzés is. Rakacán meg lett a twister, de kb ki akart szakadni a karom a vállamból, most meg egyáltalán nem fájt, csak a kesztyű miatt nagyon csúszott. A beater akadályt még soha nem csináltam, nem is gyakoroltam, így nem igazán tudtam, hogy mi a jó technika. Azt gondoltam, mivel a függeszkedős akadályok viszonylag jól mennek, majd meglesz, de sajnos könnyen lecsúsztam, és ez nagyon bosszantott. Fel tudnám menteni magam azzal, hogy még soha nem csináltam, de hát…

Az útvonal majdnem teljes mértékben megegyezett az éjszakai trail-el, így magabiztosan haladtam, de volt valami, ami miatt teljesen más volt ez a verseny. Voltak akadályok, igen…de én most nem erre gondoltam. A táj. Páratlanul szép. Az egyik, ha nem a legszebb terep, amin eddig versenyeztem. Nekem ezek nagyon fontosak. Nekem nem arról szól egy megmérettetés, hogy beesek a rajtra, ledarálom a távot, felveszem az érmet meg a pólót, hogy mutogassam magam, hogy mennyire fasza gyerek vagyok, aztán padlógázzal haza verseny után. Miután a futás nem a fő skillem, így a tájban való gyönyörködés néha magával ragad. Én ezt viszem haza magammal. Amit látok, és a hangulatot. Közben pedig fejlődik a testem és a lelkem. Hát ezen a hétvégén volt mit hazahozni. Minden tekintetben az eddigi legjobb Spartan versenyem, és a Superrel megszereztem a tízedik érmemet és összességében a huszadik akadályfutás érmet. (Spartan vs Akadályfutás vs terepakadályfutás vs ocr polémia engem nem érdekel. Nálam ocr = akadályfutás és minden ide tartozik).

Forrás: Spartan Race Hungary

Már a tavalyi helyszínek is nagyon jók voltak, de ez idei versenyek számomra olyan élményt adtak, hogy nagyon nehezen tudom kivárni a jövő évet.

Ez volt az én Komlóm! Edzetek sokat, találkozunk jövőre! Aroo!

Értékelés (1-10):

Pálya nehézsége: 7

Táj: 8

Szervezés: 8

Élmény: 9

A versenyről készült videó Bartakovics Gábor jóvoltából:

Beast: